Hutti Heita – Hutti Heita

Erdő szerelmesei, figyelem, Hutti Heita zenei kalandregénnyel indítja az évet!

„Megremeg Yggdraszill,
a magas kőris,
jajdul agg törzs s ág,
szabadul az óriás.
Hél útjára rettegve
hágnak a hősök,
míg Szurt lángja
mindent elnyel, felemészt.”

(Edda – A völva jövendölése – 47. ének – Tandori Dezső fordítása)

Vázolom a helyzetet, egy elhagyatott raktárvilág elhagyatott raktárában üzemelő antikvárium leértékelt-gyerekkönyv részlegén leltem e csodát, melyről gyorsan ki is derült, hogy csillagászati értékekkel többet ér a kívánt árnál, valamint álljunk csak meg egy pillanatra, ez nem is gyerekeknek való…

De elég a félrebeszélésből, a hideg tények azt mutatják, hogy ez a lemez a magas színvonalú Yggdrasil kiadó szüleménye. Tudni kell továbbá, hogy ezen kiadó türelmes hozzáállása egyetemi tananyag is lehetne akár, hisz hosszú fennállása óta csupán három válogatással és egy promó lemezzel jelentkezett, ez meg is látszik a minőségen. A Hutti duó ezekben a felvonásokban már akkor is feltűnően jól szerepel, érdemesnek bizonyultak így a YGGCD004 sorszámú bemutatkozó korong előállítására.

huttiTérjünk csak vissza a könyvhasonlathoz, hisz mégiscsak izgalmasabb rébuszokban beszélni: ez az organikus borítójú útinapló, mely a globális kőrisfáról pottyant közénk tele van izgalmasabbnál izgalmasabb történetekkel. Ahogy a kozmikus utak élményei lecsapódnak a fákon, majd az első sugarak átvilágítják a szubsztanciát, kirajzolódik ez az alkotás.

a2694480019_101. Hutti Heita – Travel Scrabble
2. Hutti Heita – Bom Bim Bam
3. Hutti Heita – Bongo People
4. Hutti Heita – Organisticks
5. Hutti Heita – Aurora Borealis
6. Hutti Heita – Fruitcake
7. Hutti Heita – Osaka Bells
8. Hutti Heita – Mushrooms & Moonshine
9. Hutti Heita – Whales in Space

Sűrítenem kell a leírást, mert ránk esteledik. A lemez magában hordozza mindazt, amit az erdőről tudunk, egy kompakt hordozón az erdő hibernált változata, melyet kedvünk szerint bejárhatunk. Annyira magabiztosak voltak a marketingrészlegen, tudván, hogy különlegeset alkotott a csapat, hogy a leírás szerint ez a „one and only” Hutti Heita lemez, érthetjük úgy is, hogy egy lemez mind felett, de ne rohanjunk előre. (Csupán hangyányit, hogy kifejezzem, hogy már várom a „folyt. köv.”-öt)

Kezdjük a legelején (Travel Scrabble), idegen teremhangzás csapja meg fülünket, ekkor már a teremtett világ előszobájában állunk. Egy hadjáratból visszamaradt technószirénára veszti el az eszét a sötét erdő összes teremtménye, az igazán gonoszak is, hisz egy titkos klub bálja zajlik, mi pedig tágra zárt szemekkel figyeljük a játékot, ugyanis ez csak annak fogható fel. Összefüggést ne keressünk, mint már említettem, ezek csupán rohanó világunkról készült benyomások.

De inkább meghívó ez a nyúl üregébe, mintsem borongós kordokumentum, és ahogy futunk tovább a rengetegben (Bom Bim Bam), felfigyelünk a koszra és a primitív erőre, amely kiélesíti érzékeinket. Felfedezhető az az erős tribális jelleg, amelytől egy igaz hippie szíve feldobban a savas latexvilág metálfelületen tükröződő lenyomatán. A vaksötétben tapogatózunk még mindig, de felcsillan a suomisaundi hatása is (bár tudhatjuk, hogy a finn stílus nem keverendő a skandináv erdők trolloktól nyürzső mesevilágaitól), letagadhatatlan az a könnyed hozzáállás, amely egyéb stílusjegyeket is belekever a főzetbe, amitől lesz igazán funky a végeredmény.

Tudományosan is bizonyított, hogy a leghitelesebb kutatások publikálása közben nem szabad kihagyni a tudósok megemlítését, ez ugyanis egy cikk hitelét exponenciálisan növelheti, ehhez az eszközhöz nyúlok én is. A Bongo People antropológiai hetilap egyik beszámolójában jelentést tesz egy eltitkolt kísérletről, amelyben angol tudósok őserdőben elszigetelt népekből választottak ki individuumokat, akiket majd kultúrsokkterápiával szerettek volna kezelni. A laboratórium fantomja viszont elszabadul, amikor az őslakosok elszöknek a fehér ember által egy a http-ről és prosztaglandinokról tartott mély révületi előadásról, a sikátorok között bujdosva betérnek egy illegális rave-re. A történet itt kezd el izgalmassá válni, hisz a mérőszereken a mutatók megbolondulnak, a kísérlet felett elveszik az uralom, kiszámíthatatlan a végeredmény. A kísérlet megszakad, a kutatók eltusolják az adatokat, a bennszülötteket hazamenekítik, akik viszont otthon hasznosítják tudásukat, a klubkultúra sosem látott termőtalajra talál és a népi ütemekbe beszivárog a trancedance (mármint valahogy így lehet elképzelni).

A tudósok bemutatását remélhetőleg még megengedi a mélyen tisztelt közönség, északi népek leszármazottja Krussedull és a kevésbé híres Loke (talán felcsendülhet emlékezetünkben ez a név, ha követtük a japán BrainBusters kiadványait, azok közül is kiváltképp az éjjeli vonallal foglalkozó Hope Volume 4: Night Music-ot). Elmondásuk szerint a projekt Nepálhoz közel, az indiai Almora közelében született, ahol a természet tömör esszenciája ösztönözte őket kollaborációra. Szerintük, ha valaki a világ ezen kis részletét egyszer meglátogatja, akkor érti meg igazán a Hutti Heitát. Azért anélkül is megpróbálhatjuk boncolgatni, az Organisticksben például érezhető ez az emelkedett, természetes, vagy inkább természetfeletti hangulat.

Az Aurora Boerealis mutatja igazán ezt a kettőséget, hisz bár feldereng az erdő, a lélegzet láthatóvá válik és a felmelegedésért küzdő izmok mikromozgásai tánccá alakulnak, a magas tartományok pedig madarakká transzformálódnak, nem feledkezhetünk meg arról a látványról, ami akkor fogad, ha a vertikális tartományt vizsgáljuk inkább és felnézünk. A számon ugyanis látszódik, hogy bár csodás tájképet tudnak festeni, de nem csak a földhözragadt, állati, ösztönszerű basszusokkal tudnak variálni, hanem tudatosan is képesek komolyabb hangvételű kompozíciókat alkotni, ú.n. szuperszónikus fónikus robbanásokat. Talán offtopic, de az X-akták erdős jelenetei jutnak akarva akaratlanul eszembe, amelyektől mindig kirázott a hideg.

Félni ugyanis emberi dolog, egy sötét erdőtől félni pedig még emberibb, viszont ha jobban belegondolunk, akkor egy könnyen szerethető tájegységgel állunk szemben. Ezt a zenészeink is észrevették és hadjáratot indítanak a „hack and slacher” horrorfilmek által felállított paradigma ellen, és bemutatják, hogy a vaksötét rengeteg „csudijó”. Mert aki még nem töltött egy estét egyedül az erdőben, az ne habozzon, feledkezzen meg gondjairól, dobja el minden kezében lévő tárgyat, és irány a vadon. Valamint vigye magával a Fruitcake számot, hisz érzékelés kérdése csupán, hogy valami üldözősjelenet vajon vagy csak cukorextázis.

Néha ugyanis természetes, hogy a munkából haza indulva egy buszmegállót eltévesztünk és egy erdő menti tákolmányban kell magányosan várni a visszacsatlakozó omnibuszra, amikor is fél füllel felfedezünk egy fantasztikus dallamot (Osaka Bells), egy fülbemászó gyerekdalt, amellyel a patkányfogó furulyája segítségével csalogatja be a város gyerekeit az erdőbe. És ahogy a kíváncsiság orrunknál fogva vezet minket, úgy jutunk el a Hutti Heita koncertre, ahol Gombán és holdfényen élünk majd évekig, hát nem fantasztikus? A kettő között ugyanis maga a világmindenség áll, a két oldal: ég és pokol, de ez se okoz gondot, hisz Ratatosk, a Fentfogú, a mi északi Hermészünk futja le a távot helyettünk.

És ha ez mindvégig egy útinapló volt csupán, akkor minden tiszteletem a mesélőnek, amiért a végére tartogatja a legbetegebb történetet, egy olyant, ahol teljes a művészeti szabadság, annyira elvetemült, hogy felvethetjük a kérdést, a kiadónak vajon hogy fért bele a költségvetésbe egy ámbráscet űrbe juttatása. Egy olyan síkon, ahol misztikum és naturalizmus kézen fogva csavarodhat ki egymásból, ahol nincs határ, mert hivatalosan is bejelentik, hogy az űr végtelen, mi pedig a holdról figyeljük, ahogy a világ fele sötétbe borul, máshol pedig épp első napsütés éri azoknak a bizonyos kozmikus utaknak a lecsapódását egy fa erezetén, a napsütés többszörösen visszaverődik, a felszálló pára pedig egy űrszivárvány kialakulását eredményezi, amelyen a hírhozó mókus fut fel hozzánk, hozná a tekercset, miszerint lenn épp gombaragú készül, viszont ekkor elvágja útját egy űrbálna. Ami eljut hozzánk a mesélőtől az csupán az, hogy figyelmeztetnie kell, a tűz lassan kialszik, az idő lejárt, ez volt az utolsó mese, a lemez véget ér.

Ez mind spekuláció természetesen, az album viszont igenis valós, és majd ha a kedves olvasó visszatér az erdőjárásról, akkor fektessen rá mindenképp energiát, esetleg kombinálja a kettőt és biztos fantasztikus élményben lesz része, programajánlót hallottak (tiszta őrület)…

U.i.: A hivatalos leírásból egy mondatot vágatlanul közlünk, mert ezt az író egyszerűen fantasztikusnak tartja:

„Was it not for Count Gorgonzola and the twisted hipsters of Pi, that obviously revolutionized the circular movements in the lactose intolerant chief hamster Larry’s soup, the resonating signal may have been lost forever.”